Az én történetem

Gyorssegély

Gyakorlati ötletek

Kedd, 2017-08-22, 1:38 AM
Üdvözöllek Vendég
Nyitólap | Regisztráció | Belépés | RSS

Én írok. Te olvasol?

Pokoli ünnepek, dátumok, évfordulók

A fiam elvesztése után állandóan gyötörtem magam a naptárral. Most lenne egy hetes, kettõ, három... Már egy hónapos lenne, kettõ, három... Épp egy évvel ezelõtt volt a terhességem elsõ napja... stb, stb, stb. A végtelenségig lehet magunkat kínozni ilyen dolgokkal. Én egyértelmûen a gyógyulás jelének gondolom, amikor elõször múlt el úgy hónapforduló, hogy nem jutott eszembe, hányadika van. Na persze akkor lelkifurdalásom volt, hogy hogyan felejthettem el, de utólag biztos vagyok benne, hogy ez a normális, és nem az, ha örökké a dátumok bûvöletében élem az életem.

Ahogy telnek a hónapok, meglátod majd, hogy kicsit mindig könnyebb lesz. Nem nagyon, és ne várj egyik napról a másikra csodát! Apránként. És mikor már "egész jól" vagy, akkor jön egy névnap, egy halottak napja, egy karácsony vagy húsvét... szóval valami ünnep. Ami most a legkevésbé sem örömteli, várva várt vagy vidám. Ha ilyenkor kiborulsz, és rád ömlik az összes fájdalom, amirõl azt hitted, hogy már a múlté, akkor ne ijedj meg, ez természetes! Jó ideig úgy éreztem, hogy a hétköznapok a barátaim, és utáltam minden ünnepet, szívbõl, igazán.

Ott volt például az elsõ karácsony. December 24-én éppen fél éve volt, hogy Ákost utoljára rendben tudtam a pocakomban. Aznap mindenáron szülni akartam, mert az volt a mániám, hogy akkor KELL születnie. Utólag derült ki, hogy ez nem egyszerû hiszti volt nálam, hanem inkább megérzés... December 25-én, vagyik karácsony elsõ ünnepén volt éppen fél éve, hogy meghalt a kisfiam, és darabokra tört a lelkem. December 26-án volt éppen fél éve, hogy megszültem, rettenetes fájdalmak között. Gondolom, el tudod képzelni, milyen isteni karácsonyom volt. Esküszöm, alig vártam, hogy legyen vége minden ünnepnek, mindenki zökkenjen vissza a hétköznapokba, és leginkább senki ne kérdezze mosolyogva, hogy jól vagyok-e, és ne mondja nekem, hogy "boldog" karácsonyt vagy új évet, mert üvölteni kezdek. Úgy éreztem, hogy ez a szó most valami illetlen, gyomorszájon vágós formaság, kiüresedett de mégis fájdalmas szófordulattá vált.

Azt sem állítanám, hogy egyszerû lesz átvészelni az elsõ születésnapot. Nagyon tud fájni, mikor az ember nem egy szülinapi tortán, hanem a gyereke sírján gyújt gyertyát. Én, amilyen hülye vagyok, önkéntelenül kimondtam magamban, hogy "Isten éltessen, kisfiam" - aztán rájöttem, hogy milyen butaságot gondoltam, hisz már rég nem él, és zokogtam, mint a záporesõ. Nehéz, tényleg az. De látod, én is itt vagyok, túléltem. Te is túl fogod élni, hiszed vagy sem. Csak akarnod kell.

A rossz hírem, hogy az ünnepek pokolian fájnak. A jó hírem, hogy hétköznapból sokkal több van, és azok hétrõl-hétre elviselhetõbbek. De ha jót akarsz magadnak (és miért ne akarnál?), ne kapaszkodj dátumokba, ne fájdítsd a szívedet azzal, hogy elképzeled, most mekkora lenne épp a babád, mit csinálna és milyen jó lenne az. A veszteség ilyenkor csak még kézzelfoghatóbb, még elviselhetetlenebb. Ne gyötörd magad jobban, mint amennyi feltétlenül elkerülhetetlen! Nem segíti a lelki sebek begyógyulását az önmarcangolás...