Az én történetem

Gyorssegély

Gyakorlati ötletek

Vasárnap, 2017-12-17, 2:01 PM
Üdvözöllek Vendég
Nyitólap | Regisztráció | Belépés | RSS

Én írok. Te olvasol?

Szakaszok

A szülés után rémesen üresnek éreztem a világot, és bevallom, nem értettem, hogyan kelhet fel a nap, hogyan nevetgélhetnek az emberek a kórház falain túl, mikor ilyen rettenetes dolog történt? Miért nem dõl össze az egész világ, ha egyszer az én kisfiam már nem él? Hisz így már semminek nincs semmi értelme...

Ez lassan elmúlt, de a kórházból kikerülve szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy bizony az élet megy tovább. Mások élete meg pláne. És mintha a szemem kizárólag erre lenne nyitva, mindenhol boldog kismamákat láttam, mindenütt gyermeküket tologató szülõk jöttek szembe velem, és esküszöm, nekem úgy tûnt, hogy a világon mindenkinek van gyereke, csak engem fosztott meg az élet ettõl a csodától.

Eleinte minden olyan emberpéldány látványa, aki gyereknek nevezhetõ, kiborított. Ahogy teltek a hetek, szépen lassan tolódott lefelé az az életkori határ, ami felett már elviselhetõ, sõt, kellemes is volt, ha gyerek volt körülöttem. Ne kínozd magad mások kisbabájának látványával! Eljön az idõ, amikor menni fog, de ne erõltesd, teljesen természetes, ha egyelõre nem szívesen látod õket. Óhatatlanul a veszteségre hívja fel a figyelmet ugyanis az õ létezésük, és sokkal több fájdalmat ébreszt, mint örömet. Én 9 hónap után tudtam elõször kisbabára nézni. A barátnõm kisfia szinte pontosan akkor fogant, mikor az én kisfiam elment. Nagyon vártam az õ születését, és úgy éreztem, õt már képes leszek örömmel nézni. Így is lett, bár bevallom, nem volt egyszerû. Mosolyogtam és sírtam egyszerre, ahogy a karomban tartottam Zétényt, és nagyon hálás voltam a barátnõmnek, hogy lehetõséget adott nekem arra, hogy már kéthetesen megismerhessem ezt a kisfickót. Õ volt a vízválasztó, utána már megint egy fokkal könnyebb volt az élet.

Ha olyan vagy, mint én, Neked se lesz egyetlen napod sem, amikor nem jut eszedbe a kisbabád, de - bármilyen hihetetlen is ez az elején - eljön az idõ, amikor már nem sírsz minden nap. Ne aggódj, ez teljesen normális, sõt az lenne a furcsa, ha még évek múltán is csak zokognál állandóan. Tudom, hogy fáj (tényleg tudom, hisz nekem is fáj), de az élet már csak ilyen fajta, hogy megy tovább, akarjuk vagy sem. És nekünk is menni kell tovább, a fájdalommal és a veszteséggel együtt. Bár eleinte elképzelhetetlen, de lesz olyan, amikor fogod a lelked ripityára tört darabjait, és elkezded magad újra összerakni. Nekem az volt a cél, ami segített, hogy mindig arra gondoltam, a következõ gyerekeim megérdemelnek egy épeszû anyát, nem tehetem meg velük, hogy bedilizek.

Nagyon fontos, hogy ELÕRE nézz! Igyekezz minél kevesebbet sajnálkozni azon, ami elmúlt, azon ugyanis semmit nem tudsz változtatni. Viszont a jövõd nagymértékben függ attól, hogy a jelenedet hogyan éled meg. Ne kezdj fogadkozásokba, hogy soha többé nem akarsz gyereket, vagy hasonlók. Elõre nézz, elõre menj, mert az jelenti a jövõdet! A jövõdet, aminek mindig része lesz ez a kisbaba is, de bizonyosan lesznek majd más babák is, akik örömet és boldogságot, és nem utolsó sorban gyógyírt jelentenek. Na de errõl majd késõbb...