Az én történetem

Gyorssegély

Gyakorlati ötletek

Csütörtök, 2017-10-19, 5:27 AM
Üdvözöllek Vendég
Nyitólap | Regisztráció | Belépés | RSS

Én írok. Te olvasol?

Türelem

Türelmesnek kell lenned! Mondom ezt én, akinél türelmetlenebb ember aligha akad... De ez az igazság.

A testi változások megviselik az embert, pláne így, baba nélkül. Én elkövettem például azt a hibát, hogy nem volt türelmem megvárni a gátsebek begyógyulását, a szervezetem regenerálódását, hanem egybõl edzésekbe akartam fogni, hogy mielõbb a régi legyek. Ne ess bele ebbe a csapdába, eljön még az ideje a mozgásnak is, most inkább pihenj, erõsödj, egyél sok vitamint! Ne sürgess semmit, az csak ártani szokott!

Ugyanez volatkozik a fájdalom elmúlására is. Ne sürgesd, mert ez nem lóverseny. A dolog, ami történt Veled, fáj. Nagyon. És ez teljesen természetes. Senki nem várhatja Tõled, hogy megrázd magad, és menj tovább, mintha mi sem történt volna. Kell hagyni idõt a fájdalomra is, mert ez a gyógyulás folyamata. De vigyázz! Ne hajszold a szenvedést! Van olyan ember, aki szinte szándékosan gyötri magát, kínzó és felesleges kérdéseket tesz fel magának állandóan, amiktõl elapadhatatlanul folynak a könnyei, és szenved, szenved, szenved. Nem az a cél, hogy belebolondulj a történtekbe, hanem az, hogy meggyógyulj! Hogy a lelked lassan megkönnyebbüljön, hogy elengedd a fájdalmadat, és ne ragaszkodj hozzá foggal-körömmel.

A másik, amiben majd nagyon türelmesnek kell lenni, az az újabb gyerekvállalás. Várd ki azt, míg a szervezeted készen áll, ne sürgesd, ne görcsölj rá! Sokaknál azért nem sikerül a teherbeesés, mert annyira nagyon akarják, hogy egyszerûen úgy érzik, beleõrülnek, ha nem lesznek ismét várandósak, ráadásul MOST AZONNAL! Ennek nincs semmi értelme. Honnan tudom? Próbáltam. Persze nem szándékosan, és nagyon azt hittem, hogy nem görcsölök a dolgon, aztán megjött a menzeszem, és két órán keresztül üvöltve zokogtam. Fegyelmezett magatartás, ugye? :) Miután lehiggadtam, elgondolkodtam azon, hogy vajon normális dolog-e, hogy minden a babavárásról szól bennem. Hogy állandóan azzal foglalkozom, vajon terhes vagyok-e már, ha igen, akkor mikor születne, stb. Végül feltettem magamnak egy kérdést: mi lesz, ha soha többé nem esem teherbe? Akkor életem végéig õrjöngve várom, hogy mikor jön már el az én idõm? Egy frászt! Az élet elmenne mellettem, én meg ahelyett, hogy igazán ÉLNÉK, csak sírdogálok és szenvedek, és azt ismételgetem, hogy miért? miért?

Én akkor úgy döntöttem, hogy élem az életem, és a legtöbb, amit a dologért teszek, hogy nem védekezem a teherbeesés ellen. Beiratkoztam egy olasz nyelvtanfolyamra, és belevetettem magam a tanulásba. Egy hete jártam olaszra, amikor egy pozitív terhességi tesztet tarhattam a kezemben. Mint kiderült, már maga a tény, hogy mással voltam elfoglalva, hogy készültem a tanfolyamra, hogy szerveztem a dolgaimat, elterelték a figyelmemet a babakérdésrõl, és abban a pillanatban várandós is lettem. Pedig hátrahajló méhem van, amivel állítólag nezebb áldott állapotba kerülni, de komolyan mondom, minden gyertyaállás, akrobatikus mutatvány nélkül lettem várandós, hogy úgy mondjam: "csak úgy". :) Biztos vagyok benne, hogy a pszichés gát volt az, ami elõtte akadályozott. Szóval semmi görcs! Rendben?

Elmesélem még azt is, hogy fél évet javasolnak ilyenkor kihagyni a szülés után. Én akkor még úgy éreztem, bármilyen nagyon szeretnék is gyereket, nem álltam még készen. Ákos fiam 1 éves lett volna kb., amikor újra várandós lettem, de még így is érzem néha, hogy picit elkapkodtam a dolgot. A méhet tartó szalagok kegyetlenül fájnak már a 4. hónaptól, többek szerint azért, mert még nem regenerálódtam teljesen. De persze nem panaszkodom, ennél nagyobb bajom sose legyen!

A jelszó tehát minden területen: TÜRELEM!